A munkaerő elvándorlás nálunk, Kelet- és Közép-Európában, olyan, mint egy lassú vérzés. Az EU 2004-es bővítése óta milliók indultak nyugatra, és ez nemcsak a családokat szakítja szét, hanem
A munkaerő elvándorlás nálunk, Kelet- és Közép-Európában, olyan, mint egy lassú vérzés. Az EU 2004-es bővítése óta milliók indultak nyugatra, és ez nemcsak a családokat szakítja szét, hanem a gazdaságunkat is gyengíti. Magyarországon 2050-re 2 millióval kevesebb munkaképes ember lehet – ez 20% mínusz!
Egyébként nem csak mi vagyunk bajban: a régióból 6,7 millióan költöztek a fejlettebb tagországokba 2004 és 2019 között. Ez egyenlőtlenségeket szít, és a fejlődésünket lassítja, miközben Nyugat-Európa profitál. A MGYOSZ szerint ez tarthatatlan – és én egyetértek.
Szerintem ez az, ami igazán fáj: a tehetségünk elszivárog, és mi csak nézzük. A munkaerő elvándorlás nem csak egy szám, hanem egy jelzés, hogy lépnünk kell – méghozzá most.
Az EU egy demográfiai időzített bombán ül. 2015 és 2020 között 3,5 millióval csökkent a munkaképes korú lakosság, és 2050-re további 35 milliós visszaesés várható. Az alacsony születésszám mindenhol gond, és a vendégmunkásokkal próbálják foltozni a lyukakat.
Nézzük meg: nálunk, Magyarországon, ez különösen égető. A 20%-os csökkenés nem játék – ha nem cselekszünk, az egész gazdaságunk megroggyanhat. Az EU-nak fel kell ébrednie, mert ez nem csak a mi bajunk, hanem mindenkié.
Tulajdonképpen a munkaerő elvándorlás csak egy tünete ennek a válságnak. A számok nem hazudnak, és én is látom: ha nem találunk megoldást, nagy bajban leszünk.
A 2004-es EU-bővítés óta nálunk több százezer ember indult nyugatra – jobb fizetés, jobb élet reményében. Nem csoda: a szabad munkaerő-áramlás ajtót nyitott, és sokan átléptek rajta. De nem vagyunk egyedül: a régióból 6,7 millióan tették ugyanezt.
Őszintén szólva, ez egy kettős játszma. Nyugaton enyhíti a munkaerőhiányt, nálunk viszont mélyíti. A területi egyenlőtlenségek nőnek, és a fejlődésünk lassul – az MGYOSZ szerint ez az EU versenyképességét is veszélyezteti.
Érdekes módon a legtöbben a kevésbé fejlett részekről mennek el – nálunk is vidékről. A munkaerő elvándorlás így nem csak egy statisztika, hanem egy regionális seb, amit be kell gyógyítani.
Képzeld el: Magyarországon taníttatunk buszvezetőket, ápolókat, szakácsokat, aztán ők egy napot sem dolgoznak itthon – nyugaton kamatoztatják a tudásukat. A munkaerő elvándorlás miatt mi fizetjük a képzésüket, de a hasznot más aratja le. Ez nem fair.
Igazság szerint ez az EU-n belüli egyenlőtlenség egyik csúnya arca. A szegényebb országok, mint mi, invesztálnak, a gazdagabbak meg elszívják a tehetséget. Az MGYOSZ szerint ez méltánytalan – és én is így érzem: a képzési költségek terhe rajtunk csattan.
Szerintem ez az, ami igazán dühítő: a munkánk gyümölcse máshol érik be. A munkaerő elvándorlás így nem csak embereket visz el, hanem a befektetett pénzünket is.
Mi lenne, ha a nyugati országok fizetnének nekünk a kiképzett munkaerőért? Az MGYOSZ egy uniós pénzügyi mechanizmust javasol, ami kompenzálná a kibocsátó országokat – például minket. Egy éves elszámolás osztaná meg a másutt megtermelt értéket.
Nézzük meg: ha egy magyar ápoló Németországban dolgozik, az ottani GDP-t növeli. Miért ne kapnánk ebből vissza valamennyit a képzésért? Ez csökkenthetné a munkaerő elvándorlás költségeit, és új lendületet adna a régiónak.
Apropó, ez nem csak pénzről szól – ez igazságosság. Az MGYOSZ ötlete okos és gyakorlatias, és én hiszem, hogy ez lehet a kiút a csapdából.
Az emberi tőke a gazdaság motorja – nélküle nincs fejlődés. A munkaerő elvándorlás viszont ezt a motort gyengíti: ha a képzett emberek lelépnek, a növekedésünk is megreked. Magyarországon ez különösen érezhető.
Mindent figyelembe véve, az EU-nak fel kell ismernie, hogy ez nem csak a mi gondunk. Az MGYOSZ szerint az emberi tőke elvesztése az egész kontinens versenyképességét veszélyezteti – és én egyetértek: ha mi gyengülünk, az mindenki baja.
Szerintem ez az, ami igazán fontos: a munkaerő elvándorlás nem csak számokról szól, hanem a jövőnkről. Ha nem tartjuk meg az embereket, a gazdaságunk is lemarad.
Az EU tudja, hogy a munkaerő elvándorlás probléma, de eddig nem lépett érdemben. Az MGYOSZ szerint a reformok eddig kudarcot vallottak – a kivándorlás nem csökkent, sőt, nőtt. Ez egy elszalasztott lehetőség.
Másrészt a szakpolitikai vitákban a megtartás és a visszacsábítás alig kerül szóba. Az MGYOSZ azt mondja, itt az idő a változásra – a „maradás szabadsága” nem csak szlogen, hanem cél kell legyen. Én is így látom: a現状 nem fenntartható.
Come to think of it, az EU-nak keményebben kell dolgoznia. A munkaerő elvándorlás nem oldódik meg magától – határozott lépések kellenek, és most.
Az MGYOSZ nem csak panaszkodik – megoldást kínál. A pénzügyi kompenzáción túl a munkaerő-megtartást és visszacsábítást is sürgeti. Az elmúlt három EU Szociális Csúcson ezt erőltették, és végre megmozdult valami.
Oh, és a Business Europe is bekapcsolódott: az MGYOSZ nyomására a kérdés napirendre kerül. Dr. Rolek Ferenc szerint ez az első lépés – áprilisban már tárgyalnak róla. Ez reményt ad, hogy a munkaerő elvándorlás költségei csökkenhetnek.
Szerintem ez az, amiért érdemes figyelni rájuk: gyakorlatias ötletek, valódi változásért. A javaslataikból látszik, hogy nem adják fel – és én sem.
A Business Europe kulcsszereplő lehet a munkaerő elvándorlás elleni harcban. Az MGYOSZ alelnöke, Dr. Rolek Ferenc szerint itt az idő, hogy az európai munkáltatók összefogjanak, és közös megoldásokat dolgozzanak ki – például a kompenzációs mechanizmust.
Nézzük meg: ha a Business Europe lép, az uniós szintű változást hozhat. Az áprilisi ülés vízválasztó lesz – ha ott zöld utat kap az ötlet, az áttörés lehet a régió számára. Én drukkolok nekik.
Érdekes módon a szakszervezetek is mozgolódnak – ez egy közös ügy. A munkaerő elvándorlás nem csak a mi bajunk, és a Business Europe segíthet ezt az EU-nak is megértetni.
A kohéziós politika az EU egyik legerősebb eszköze, de az MGYOSZ szerint többet kell tennie a munkaerő elvándorlás ellen. A „maradás szabadsága” csak akkor valósul meg, ha a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkennek – ehhez határozott lépések kellenek.
Mindent figyelembe véve, a kohézió nem csak pénzről szól – az emberekről is. Ha a politika a megtartásra fókuszál, a munkaerő elvándorlás lassulhat. Ez hosszú távú befektetés, de megéri.
Szerintem ez a kulcs: a kohéziós politikával a jövőnket menthetjük meg. A munkaerő elvándorlás nem végzet – okos döntésekkel visszafordítható.
